
Online

Fontos együttműködést folytat a jövőben a SYNLAB és a TF
Az elkövetkező években, évtizedekben szorosan együttműködik a TF és a világ harmadik, Európa és hazánk legnagyobb piacvezető magánlaboratóriumi szolgáltatója, a magyar élsportolók szereplését is segítő SYNLAB Hungary Kft.

A SYNLAB-nak köszönhetően már nem álom a személyre szabott gyógyszeres terápia
Személyre szabott gyógyszerbiztonságot nyújt a SYNLAB új, MyPGx elnevezésű genetikai tesztje. A mintegy két éve indult, saját fejlesztésű tesztcsalád jelenleg már több mint 550 gyógyszer vizsgálatára terjed ki, és a paletta folyamatosan bővül. A farmakogenetikai vizsgálat segít a kezelőorvosoknak és a pácienseknek a megfelelő hatékonyságú gyógyszer kiválasztásában a terápia kezdetétől úgy, hogy a gyógyszerek mellékhatásait elkerüljék. Az izgalmas vizsgálatról Dr. Egyed Balázzsal, a cég genetikai szakértőjével beszélgettünk.

Koronavírus újratöltve – helyzetjelentés a diagnosztika frontvonalából
Lassan már fél éve tart az életünket alaposan felforgató és az ősz beköszöntével még inkább erőre kapó koronavírus-pandémia. Az eddigi időszak tapasztalatairól és az előttünk álló kihívásokról a SYNLAB orvosigazgatójával, Dr. Csernák Zsolttal beszélgettünk.Lassan már fél éve tart az életünket alaposan felforgató és az ősz beköszöntével még inkább erőre kapó koronavírus-pandémia. Az eddigi időszak tapasztalatairól és az előttünk álló kihívásokról a SYNLAB orvosigazgatójával, Dr. Csernák Zsolttal beszélgettünk.

Minden, amit a COVID Pajzs csomagról tudni érdemes
Bár a COVID-19 megbetegedést okozó új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) aránylag fiatal fertőző ágens, az elmúlt hónapok intenzív kutatásainak köszönhetően egyre többet tudunk róla. Már a legelső közleményekből kiderült a vírus rendkívül furcsa viselkedése: egyesek teljes mértékben tünetmentesen vészelik át a fertőzést, míg mások rendkívül súlyos szövődményekkel szembesülnek. Természetes hát, hogy mélyreható vizsgálatok indultak e rendkívül kontrasztos viselkedés biológiai hátterének felderítésére. A genetikai tényezők és társbetegségek mellett szemmel láthatóan nagy jelentősége van a táplálkozási-tápláltsági tényezőknek, különös tekintettel bizonyos jól vizsgálható vitamin és ásványi komponenseknek. A SYNLAB Hungary Kft. ennek megfelelően alakította ki COVID Pajzs laboratóriumi csomagját, mely segítségével képet kaphatunk egyéni SARS-COVID-19 kockázatunkról.

Új, ígéretesnek látszó emlőrák elleni gyógyszer a betegség progressziójának megakadályozásában
Az I. fázisú klinikai vizsgálatok adatai alapján, az University of Illinois (Chicago) kutatói kifejlesztettek egy gyógyszert, amely képes megállítani a betegség progresszióját, toxikus mellékhatások nélkül. Az eredményeket a Breast Cancer Research and Treatment folyóiratban közölték le.

Anti-Müllerian hormon receptor segítheti a PCOS fenotípusának és súlyosságának meghatározását
A Clinical Endocrinology című folyóiratban közölt keresztmetszeti vizsgálat megállapításai szerint, az anti-Müllerian hormon (AMH) és a szolubilis anti-Müllerian hormonreceptor 2 szintek a megmaradt petefészek-működéshez társuló glukózanyagcsere-károsodás súlyosságát jelezhetik policisztás ovárium szindrómás (PCOS) nők esetében.

Megtalálták azt a gént amely szabályozza a vér őssejtjeinek megújulását!
A Kaliforniai Egyetem tudósai felfedezték a kapcsolatot egy gén által kódolt fehérje és az emberi vér őssejtjeinek önmegújulási képessége között.

Fehérje és az őssejtek
Brit tudósok a közelmúltban a gyümölcslegyekben olyan fehérjét azonosítottak, amelynek segítségével a mitokondriális betegséget okozó mutációk termelődése csökkenthető.

Értékes díjjal ismerték el a SYNLAB Hungary Kft. eddigi teljesítményét a nemzetközi hálózatban
A „2018 legjobb SYNLAB-országa” kategória 2. helyezését érdemelte ki a SYNLAB Hungary Kft. A díjat 2019 nyarán vette át társaságunk képviseletében Lévai Richárd ügyvezető igazgató Lisszabonban.

A dolgozókba fektetett egészségprogram – Ez a beneFit Prize
A SYNLAB egyike azon munkáltatóknak, akiknek fontos a dolgozók egészsége. Ezért is biztosítja alkalmazottai számára az All You Can Move SportPass-t, mely lehetővé teszi, hogy a cég dolgozói számos helyen éljenek kedvezményesen az aktív sportolási lehetőségekkel. Az All You Can Move Sportpass létrehozói a közelmúltban útjára indították új kampányukat, amely a SYNLAB szempontjából is érdekes. A részletekről Társaságunk orvos-szakmai igazgatójával, Dr. Csernák Zsolttal beszélgettem.

Az egészségügy sok esetben versenyképességi kérdés is
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara számos ponton támogatja a Magyar Kormány munkáját, egyben társvállalatainak terveiben is jelentős segítséget nyújt. Tevékenysége tetten érhető a gazdaság több pontján.
Interjú Dr. Bársony Farkassal, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnökével

A hazai egészségügy megoldáskeresése 2019-ben is folytatódik
Nem meglepő, ha manapság mind többet olvasunk a magánegészségügy elkerülhetetlen fejlődéséről, illetve a terület szerepéről, akár az állami egészségügyi folyamatok hatékonyságának növelésében. Ennek lehetséges útjairól, útvesztőiről beszélgettünk Dr. Fábián Lajossal, a TritonLife egészségügyi szolgáltatói csoport igazgatóságának elnökével.

Laborvizsgálat – kulcs a diagnózishoz
Tudta Ön, hogy szívünk percenként nyugalomban megközelítőleg 5 liter vért forgat meg? Ez azt jelenti, hogy egyetlen vércsepp 60 másodperc alatt körbepásztázza az egész testet!

Hagyomány és innováció
A dolgozói cafeteria keretein belül kiemelt fontosságú az egészségügyi juttatás.
Elsősorban a nagyvállalati, multinacionális szemléletű cégekre jellemző, hogy a munkaerő megtartását prioritásként kezelik, és ehhez minden lehetőséget felhasználnak. Úgy a cafeteria-rendszer által biztosított elemeket, mint az egyéb kiegészítő lehetőségeket, amelyeket a cég belső kultúrája és anyagi lehetőségei biztosítani engednek. A Tungsram láthatóan nagy figyelmet fordít dolgozói elégedettségének növelésére. Jörg Bauer, a Tungsram vezérigazgatója és tulajdonosa nyilatkozott lapunknak.

Nincs kisiklás – Sportdiagnosztika a gyorskorcsolyában
A gyorskorcsolya-válogatott fantasztikus sikerei mögött hosszú évek kemény munkája áll. Ez nemcsak az edzésekről, hanem azokból az egészségügyi állapotfelmérésekből is adódik, amelyet szívós, szisztematikus munkával végeznek.

Mályvavirágos jókedvünkben kórházakat festünk
A Mályvavirág Alapítvány a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért 2013 májusában alakult meg. Ennek oka az volt, hogy legyen egy olyan szervezet Magyarországon, amely kifejezetten méhnyakrák-megelőzéssel és -rehabilitációval foglalkozik.