Anti-Müllerian hormon receptor segítheti a PCOS fenotípusának és súlyosságának meghatározását

„Biomarkerek meghatározásával a betegek alcsoportokba sorolhatók a PCOS különböző fenotípusainak és klinikai súlyosságának megfelelően,” írják DR. JOSEF VAN HELDEN (az RWTH Egyetemi Kórház Aachen Laboratóriumi Diagnosztikai Központjának igazgatója és az Aac-heni Technológiai Egyetem adjunktusa) és munkatársai. „A BMI-től függetlenül, az alacsony adiponektin és szolubilis anti-Müllerian receptor 2 szintek a PCOS oligo- vagy amenorrhoeával járó, „A” fenotípusát jelzik.”

Egy keresztmetszeti vizsgálat során, VAN HELDEN és munkatársai 130, észak-németországi nőgyógyászati praxisokban és meddőségi központokban megjelenő, reproduktív korban levő, PCOS-es nő adatait elemezték (átlagéletkor 30 év). A kutatók a következő paramétereket vizsgálták: testsúly és testmagasság, ciklusnap és ciklushossz, éhgyomri vér glukóz szint, 0 és 120 perces inzulin szint, intakt proinzulin, C-peptid, anti-Müllerian hormon (AMH), és szolubilis AMH receptor 2 szintek. A kutatók a résztvevőket glukóz-státuszuk szerint a következő csoportokba sorolták: normál inzulinválaszt mutatók (n=33, BMI átlag=24,82 kg/m²), azok az alanyok, akiknél az OGTT után 60 perccel túlzott inzulin-stimuláció következik be (n=22, BMI átlag=25,77 kg/m²), és azok, akiknél inzulinrezisztencia áll fenn (n=75, BMI átlag=31,03 kg/m²).

„Ebben a három alcsoportban eltérő volt a PCOS különböző fenotípusainak eloszlása,” írták a kutatók. „A krónikus anovulációs betegek aránya az inzulinrezisztens csoportban volt a legnagyobb (88%). A túlzott inzulinstimulációt mutató alcsoportban a nők 72,7%-ánál még történt ovuláció és normális volt a petefészek ciklikus működése. A normál glukóz-anyagcseréjű alcsoportban 45,5% volt a nem ovuláló nők részaránya. A hiperandrogenémiára vonatkozóan hasonló eloszlást találtunk.”

A kutatók jelentős különbségeket figyeltek meg a csoportok között a szolubilis AMH receptor 2 és adiponektin szintek, valamint a szolubilis AMH receptor 2/AMH hányados tekintetében. A kohorszon belül, az átlagos AMH szint normál inzulinválaszt mutató nők esetében 5,88 ng/ml, túlzott inzulin-stimulációt mutatóknál 5,32 ng/ml, míg az inzulinrezisztenseknél 7,3 ng/ml volt. A szolubilis AMH receptor 2/AMH hányados átlagértéke (ugyanebben a sorrend-ben) 0,34, 0,51, és 0,24, míg az átlagos adiponektin szint 9,71 ng/ml, 12,78 ng/ml, és 7,84 ng/ml volt.
A kutatók szoros korrelációt (r=0,818, p<0,0001) figyeltek meg a szolubilis AMH receptor 2 és az adiponektin szintek között – a glukózanyagcsere-károsodás mértéke és a petefészek mű-ködés közötti kapcsolat jeleként.

„Összességében, ezek az eredmények egyértelmű bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a glukózanyagcsere, valamint a PCOS fenotípusa és súlyossága kapcsolatban állnak egymással,” írták a kutatók. „Ennélfogva érdemes a betegek osztályozására és csoportosítására felhasználható biomarkerek után kutatni.”

— Regina Schaffer

A cikkben olvasható kijelentéseket Dr. Andrea Dunaif, a Molekuláris Medicina professzora, Endokrinológia, Diabetológia, és Csontbetegségek Részleg vezetője (Icahn School of Medicine és Mount Sinai Health System) a következőképp véleményezte:

A gold standardként számontartott eljárással – hiperinzulinémiás glukóz „clamp” módszerrel – egyértelműen megállapították, hogy a három fő, rotterdami kritériumok alapján meghatározott fenotípushoz jelentősen eltérő inzulinérzékenység társul. A NIH fenotípus – amelynek hiperandrogénizmus és ovulációs működészavar a jellemzője – nagyfokú és súlyos inzulinrezisztenciával, továbbá a 2-es típusú diabétesz fokozott kockázatával jár. A non-NIH rotterdami fenotípusokra (ovulációs működészavar és hiperandrogénizmus, ill. ovulációs működészavar és policisztás petefészek morfológia) viszont alig, vagy egyáltalán nem jellemző az inzulinrezisztencia. VAN HELDEN és munkatársai vizsgálata az inzulinrezisztencia újabb markereinek felhasználásával megerősíti ezeket a fenotípusokra jellemző különbségeket. Nevezetesen, a NIH fenotípusba tartozó nők esetén volt a legkifejezettebb az inzulinrezisztencia, ahol a PCOS ovulációs működészavarral és hiperandrogénizmussal társul. A szolubilis AMH receptor és az inzulinérzékenység markerei közötti pozitív korreláció figyelemre méltó, azonban ennek a megállapításnak az értékét korlátozza a megfigyelt összefüggés hátterében lévő, még nem vizsgált tényezők zavaró hatása. Összegzésképpen, a PCOS rotterdami kritériumok szerinti osztályozása egyszerű és megfelelően validált megközelítés az érintett nőbetegek metabolikus kockázatának előrejelzésére: a PCOS-től szenvedők között a NIH fenotípusúak kockázata a legnagyobb.