A labordiagnosztika és sportdietetika két olyan eszköz, melyet eredetileg élsportolóknak fejlesztettünk ki, hogy segítségével jobb eredményt érhessenek el. Hogyan? A laborvizsgálatok segítségével megállapítjuk, hogy mely élettani paraméterek játszanak fontos szerepet az adott sportoló teljesítményében, és hogy ezek mekkora eltérést mutatnak a kívánatostól. Ennek segítségével a sportdietetikus kialakít egy személyre szabott étrendet, hogy megszüntessék a hiányállapotokat.

Ezek a paraméterek amatőr és hobbisportolók számára is nagy jelentőséggel bírnak. Ön tudja a célját - legyen ez akár egyéni rekord megjavítása, fogyás, izomtömeg növelése vagy egészségesebb életmód -, mi tudjuk az odavezető utat! Először minden esetben egy vérvétellel megállapítjuk az esetleges laborparaméteri hiányállapotokat, majd a dietetikai konzultáció keretén belül komplett étrendet és tanácsokat adunk, hogy mit kell tenni a célok eléréséhez.

Labordiagnosztika

Adatalapú döntéshozatal a sportban

Laboratóriumi módszerekkel olyan élettani jelenségek vizsgálhatók, melyek nagy hatással vannak a sportoló teljesítményére, regenerációjára, általános állapotára. A különböző laborcsomagokkal azonosíthatunk vagy előre jelezhetünk egyes hiányállapotokat, izom- ízületi vagy csontsérüléseket, a teljesítményt befolyásoló hormonális változásokat és a táplálkozást befolyásoló allergiákat vagy intoleranciákat.

A labordiagnosztika segítséget nyújt az edzőnek a terhelés optimális beállításához, a dietetikusnak a személyre szabott étrend kialakításához, valamint a sportolónak a benne lakozó genetikai potenciál tökéletesebb kiaknázásához.

Laborszakorvosi konzultáció

Ön volt nálunk laborvizsgálaton, de nehezen tudja értelmezni a kapott leletet? Kérjen online konzultációt! Válassza ki valamelyik szakértőnket, és kérjen időpontot egy Önnek megfelelő idősávban!

  Kérjük vegye figyelembe, hogy szakembereink csak a SYNLAB által készített laborleletek elemzését vállalják.


szakmai igazgató
SYNLAB Immunológiai Laboratórium

 Szakterületek: allergológia, intolerancia, cöliákia, gyulladással összefüggő laboratóriumi vizsgálatok, infektológia

Orvosi diplomáját 1971-ben kapta meg a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, általános orvosként. Először a Korvin Ottó Kórház Központi Laboratóriumában dolgozott. 1974-ben tett szakvizsgát orvosi laboratóriumi vizsgálatok témakörből. Ezen idő alatt a kórház belgyógyászati osztályán ügyelt, kijáró orvos volt és a mentőszolgálatban is részt vett. 1988-ban kinevezték a Szent László Kórház Központi Labortórium osztályvezető főorvosának. Itt folyamatosan oktatott szakorvos jelölteket, asszisztenseket, valamint dietetikusokat. 64 közleménye jelent meg, és több mint 300 előadást tartott magyar és nemzetközi fórumokon magyar és angol nyelven. 2007 óta nyugdíjasként folyamatosan, teljes munkaidőben dolgozik. 2011. június 1-től a SYNLAB Hungary Kft.-nél tölt be középvezetői pozíciót. 2019-től a SYNLAB Budapesti Diagnosztikai Központ Immunológiai Laboratóriumának szakmai igazgatója.
Érdeklődési köre elsősorban az allergia, intolerancia, cöliákia, gyulladással összefüggő laboratóriumi vizsgálatok és az infektológia.
Időpontfoglalás

szakmai vezető
SYNLAB Sportdiagnosztika

 Szakterületek: sport táplálkozás, vitaminok, sport diagnosztika, sport táplálékkiegészítők, sport teljesítmény fokozás

Máté közel 20 éve tevékenykedik a sport táplálkozás és táplálékkiegészítés területén, és több mint 6 éve foglalkozik hazai és nemzetközi elit sportolók, olimpikonok sportszakmai felkészítésével.
Több mint 200 sportszakmai és sporttáplálkozás tudományi előadást tartott Európában és a tengeren túl, elit versenysportolók, testépítők és utánpótláskorú sportolók részére.
Szakmai képzéseket és előadásokat tartott többek között a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Úszószövetség, az Audi ETO KC, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Birkózó Szövetség, a Magyar Atlétikai Szövetség, A Magyar Öttusa Szövetség, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, az IFBB és más rangos sportszakmai szervezetek felkérésére.
Időpontfoglalás

biológus, igazságügyi genetikus szakértő
SYNLAB Hungary genetikai szakértő

 Szakterületek: farmakogenetika – MyPGx, apasági és rokonsági DNS-tesztek, genetikai eredetvizsgálatok, myBIOME elemzés

Dr. Egyed Balázs 1994-ben szerezte biológus diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen, majd a hazai rendőrség igazságügyi DNS laboratóriumában dolgozott több mint tíz évet, ahol tevékenyen részt vett a hazai kriminalisztikai DNS-vizsgálatok bevezetésében. Igazságügyi genetikus szakértővé 2000-ben nevezte ki az igazságügyi miniszter. 2006-ban kapcsolódott be a SYNLAB GenoID molekuláris diagnosztikai laboratórium munkájába genetikus szakértőként, ahol 2009-ben létrehozta és tíz éven át vezette az önálló DNS Laboratóriumot. PhD doktori fokozatát 2008-ban nyerte el a hazai népesség DNS-változatosságának felméréséből írt dolgozatával. ISO 17025:2018 belső auditori képesítéssel rendelkezik. Eddig 45 tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője, és számos nemzetközi konferencia előadója. A Nemzetközi Igazságügyi Genetikai Társaság (ISFG) tagja. Jelenleg a SYNLAB Hungary genetikai szakértője, feladata az új genetikai tesztek és vizsgálatok kifejlesztése és bevezetése a SYNLAB laboratóriumi hálózatában. Genetikai szakértői munkája mellett egyetemi adjunktusként genetikát, genomikát és igazságügyi genetikát oktat az ELTE Biológia Intézetében.
Időpontfoglalás

klinikai biokémikus, klinikai laboratóriumi kutató, szakmai oktatási referens
SYNLAB Hungary

 Szakterületek: rutin laboratóriumi vizsgálatok (általános, klinikai kémiai, immunkémiai), általános egészségügyi panaszok, szűrővizsgálatok, leletértelmezés

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán, Klinikai laboratóriumi kutató diplomát szerzett, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen Klinikai biokémikusként szakvizsgázott, tagja a Magyar Orvosi Kamara DTE Szervezetének. 2011 novemberétől dolgozik a SYNLAB Központi Klinikai kémiai laboratóriumában, 3 éve jelenlegi pozíciójában elkötelezett híve a kollégák szakmai oktatásának, részt vesz páciensek oktatásában, feladatai közé tartozik szakmai tájékoztatók elkészítése, lektorálása. Napi munkájának része a kollégák, a partnerek folyamatos szakmai támogatása, konzultáció a páciensekkel, szakmai kommunikáció a laboratóriumok és a laboratóriumi folyamatokat kiszolgáló társosztályok között. Részt vesz a jövő laboratóriumi asszisztenseinek képzésében is, mint klinikai kémiai szakoktató.
Időpontfoglalás

szakmai igazgató
SYNLAB Debreceni Mikrobiológiai Laboratórium

 Szakterületek: mikrobiológia, mintavételi szabályok, tenyésztéses vizsgálatok értékelése, myBIOME-elemzés. Normál mikrobiális flóra, mikrobiom vizsgálatok és az ezzel összefüggő táplálkozási és életvezetési tanácsok.

Dr. Juhász Ágnes 1988-ban szerzett orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. A diploma megszerzése után a Debreceni Kenezy Gyula Kórház Központi Laboratóriumában a klinikai kémiai területen kezdett dolgozni. 1993-ban Klinikai laboratóriumi vizsgálatokból, majd 2001-ben Orvosi Mikrobiológiából szerzett szakvizsgát. 2003-tól mint laboratórium vezető főorvos tevékenykedett az ÁNTSZ Mikrobiológiai Laboratóriumában, majd jelenlegi munkahelyén a SYNLAB Debreceni Mikrobiológiai Laboratóriumában. Nagy szakmai gyakorlatot szerzett a mikrobiológiai tenyésztéses vizsgálatok, a multirezisztens törzsek tanulmányozása terén. Az utóbbi években a normál bélflóra – a mikrobiom – összetételének egészségre gyakorolt hatása és az ezzel kapcsolatos kutatások kerültek az érdeklődése fókuszába, melyekről több hazai konferencián és tudományos tanácskozáson tartott előadásokat.
Időpontfoglalás

orvos, sportdiagnosztikai tanácsadó
SYNLAB

 Szakterületek: általános egészségügyi panaszok (fáradékonyság, hízás, fogyás), krónikus betegségek (szív-és érrendszeri, endokrinológiai betegségek stb.), életmóddal összefüggő betegségek és megelőzésük, táplálkozással kapcsolatos panaszok, laboratóriumi szűrővizsgálatok, gyógyszerkölcsönhatások vizsgálata

Dr. Bartók Róza általános orvosi diplomáját 2016-ban szerezte a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. A diploma megszerzése után 3 évig dolgozott a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Sebészeti osztályán, ahol a sebészeti betegségeken kívül az általános betegellátás széles spektrumát is megismerte. Érdeklődési köre ezután a mozgásszervi és immunológiai betegségek felé fordult, így elhelyezkedett a Debreceni Egyetem Reumatológiai Tanszékén. 2022-ben sikeres családorvosi szakvizsgát tett, amellett a SYNLAB sportdiagnosztikai tanácsadóvá vált.
Az elmúlt években aktívan dolgozott a hobbi- és élsportolók, valamint az életmódváltásra vágyó páciensek széleskörű ellátásában. Munkája során az orvostanhallgatók és diplomás ápolók oktatási tevékenységébe is aktívan részt vett. Kiemelten fontosnak tartja, hogy megszerzett tudását folyamatosan fejlessze. Számos tudományos konferencián és képzésen nemcsak hallgatóként, de előadóként is részt vesz.
Időpontfoglalás

vezető dietetikus, sportdietetikai szakértő

Virág a Semmelweis Egyetemen végzett dietetikusként, majd Sport-specifikus dietetikus diplomát szerzett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Pályafutását a Scitec Institute for Sport performance dietetikusaként kezdte, 2020 nyarától a SYNLAB Sportdiagnosztikai üzletágának senior dietetikusa, 2022 szeptember óta vezető dietetikus. Munkája során számos sportolót készített fel sikeresen nyári és téli olimpiákra és további világversenyekre. Fogyással, életmódváltással, allergiákkal és egyéb dietoterápiát igénylő betegségekkel kapcsolatban ad szakértői tanácsokat.
Időpontfoglalás

dietetikus, sportdietetikai szakértő

Kinga a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán végzett dietetikusként. Pályafutását egy beteg gyerekekre specializálódott óvodában kezdte dietetikusként, ahol főként egyes típusú (inzulinos) cukorbeteg, táplálék allergiás, valami cisztás fibrózisban szenvedő gyerekekkel foglalkozott. 2021 őszétől a SYNLAB Sportdiagnosztikai üzletágának dietetikusa lett. Kiemelkedő eredményeket ért el sportolók hazai és világversenyekre történő felkészítésében. Kinga tanácsokat ad cukorbetegséggel, inzulinrezisztenciával, PCOS-sel, táplálék allergiákkal, intoleranciákkal élő páciensek számára. Sporttal, fogyással, életmódváltással és egyéb dietoterápiás kérdésekkel kapcsolatban konzultál.
Időpontfoglalás

dietetikus, sportdietetikai szakértő

Dietetikusi diplomáját a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán szerezte meg, majd a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen sport-specifikus dietetika szakirányon további diplomát szerzett. Tanulmányai mellett több évig dolgozott egy étrend-kiegészítőket gyártó és forgalmazó cégnél. Munkája során átfogó képet kapott ezen termékek színes palettájáról és az étrend-kiegészítő termékeket fogyasztó sportolók szokásairól. 2022 őszétől csatlakozott a SYNLAB Sportdiagnosztika csapatához. Fő szakterülete a sport, de fogyással, életmódváltással, táplálék allergia, tápanyag intolerancia, illetve cöliákia miatt szükséges életmódot váltani, táplálkozásukat megváltoztatni. Segítséget nyújt a megfelelő testösszetétel elérésében.
Időpontfoglalás

dietetikus, sportdietetikai szakértő

Szabó Zsófi a Semmelweis Egyetemen végzett dietetikusként, majd Sport-specifikus dietetikus diplomát szerzett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. A tudatos, egészéges táplálkozás mindig is kiemelkedően fontos volt számára. Legfőképpen azért választotta ezt a szakmát, hogy a tanulmányai során megszerzett tudással minél több emberhez eljuttassa az egészséges életmód alapelveit, melynek a rendszeres testmozgáson kívül fontos része a helyes táplálkozás. A SYNLAB Sportdiagnosztika csapatának 2022 március óta tagja. Munkája során számos sportolót készített fel sikeresen hazai, és világversenyekre. Az egészséges életmódon kívül fő területei: ételallergiával, ételintoleranciával, zsíranyagcserével, hipertóniával kapcsolatos problémák dietoterápiás tanácsadása.
Időpontfoglalás

dietetikus, senior sportdietetikai szakértő

Diplomáját a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán szerezte dietetikusként. Pályafutását 2021-ben a SYNLAB Sportdiagnosztikai üzletágánál kezdte, majd 2022 szeptemberétől senior dietetikus lett. Kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkezik a sportolói teljesítményfokozás területén. Munkája során részt vett a „Nagy Életmódválasztó” projektben, ahol számos fogyni vágyót segített több tíz kilótól megszabadulni. Ügyfelei tekintetében az a legfőbb célja, hogy a testhezálló étrendet kialakítva és megtartva, a táplálkozással összefüggő, megfelelő edukációval a lehető legjobb teljesítménynövekedést és eredményt érje el. Testsúly optimalizálással, életmódváltással, inzulinrezisztenciával, valamint PCOS-sel, zsíranyagcsere zavarral, hipertóniával, táplálék allergiákkal és intoleranciákkal, illetve egyéb dietoterápiát igénylő betegségekkel kapcsolatban várja a hozzá fordulókat.
Időpontfoglalás

orvos, genetikus

 Szakterületek: klinikai genetika, genetikai tanácsadás

Dr. Papp Ferenc a Szegedi Tudományegyetemen szerzett általános orvosi diplomát. Ezt követően a Szegedi Gyermekklinikán nappali tagozatos Ph.D. hallgatóként kezdett tudományos munkát nefrológiai témában, majd két év után a gyógyító tevékenységet előtérbe helyezve klinikai orvosként folytatta pályáját. A csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsgát követően a gyermekgyógyászat szakterületei közül érdeklődése a veleszületett anyagcsere-betegségek és genetikai betegségek felé fordult, amelynek eredményeként klinikai genetikából tett szakvizsgát és tíz évig ilyen profilú szakrendelést irányított a Szegedi Gyermekklinikán, valamint néhány évig a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Anyagcsere szakrendelésének munkájába is bekapcsolódott. A klinikai munkája során jártasságot szerzett a genetikai betegségek klinikai és laboratóriumi diagnosztikájában. Kiemelten foglalkozott a veleszületett anyagcsere-betegségek újszülöttkori szűrésével, a kiszűrt betegek kezelésével és gondozásával. A témában több közleményt publikált és előadásokat tartott. Korábbi nefrológiai és genetikai kutatási eredményeinek összefoglalásával 2014-ben Ph.D. fokozatot szerzett.

2018 óta a Hódmezővásárhelyi Kórház Csecsemő- és gyermekosztályát vezeti. 2020-ban obezitológiából tett licencvizsgát.

A gyermekgyógyászati gyógyító munka mellett sokéves tapasztalattal nyújt genetikai konzultációt nem invazív prenatalis tesztek és egyéb genetikai vizsgálatok elvégzéséhez.

Időpontfoglalás

Sportdietetika

Sportdietetika – adatalapú döntéshozatal a táplálkozásban

A sportolók terhelése, bioritmusa, anyagcseréje, tápanyagigénye nagyban eltér az átlagtól. Ezeknek az egyéni elvárásoknak meg kell jelennie a sportoló táplálkozásában, ezért a 21. századi élsportban a sportdietetika a felkészülés elengedhetetlen komponense.

Szakembereink felmérik a sportolót érő terhelés nagyságát és sajátosságait, megismerik bioritmusát, egyéni jellegzetességeit, célzott laborparamétereit és sportcéljait. Az étrend összeállításánál elsődleges szempont, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján precíziós és célzott étrendi eszközökkel támogassuk a sportoló aktuális sportcéljait.

Az így kialakított étrend segítségével elősegíthetjük az izomzat, ízületek vagy kötőszövetek regenerációját, az aerob állóképességet, az anaerob képességeket, robbanékonyságot vagy az izomtömeg fejlődését.

 A sportdietetikai konzultációt minden esetben sportlabornak kell megelőznie. Kérjük válasszon egyet laborcsomagjaink közül!

Csomagjaink

Csapatunk