Mese hab nélkül – apa csak egy van
A mi szerelmi történetünk nem egy sablonos szappanopera forgatókönyve, az már biztos. Szilvit Szlovákiában ismertem meg, a szülővárosomban. Nekem szerelem volt első látásra, ő – saját bevallása szerint – izgalmasnak és különlegesnek tartotta a találkozásunkat. Mivel csak két hetet töltött el a rokonainál, így igyekeztem mindent megmutatni a városból, és persze magamból is. Hát, nem volt egy szégyenlős lány, annyit mondhatok. Így aztán a két hét elsuhant, mi meg ott álltunk a busz mellett és szorongattuk egymás kezét…
A visszatérés a hétköznapokba korántsem volt egyszerű, sehogyan sem találtam a helyem hetekig. Cseréltünk Skype-elérhetőséget, beszélgettünk is online, de az nagyon nem olyan! Úgy emlékszem, talán négy hónap után gondoltam úgy, hogy én bizony állást keresek Budapesten, akármilyen rosszakat is hallottam a nagyváros nyüzsgéséről. Bevallom, még sosem jártam ott, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vágytam kicsit sem erre a világra. Szerencsére jól beszélek angolul, és az informatikai diplomám sem a piacon vettem, így aztán pikk-pakk találtam egészen jó kis állást egy multi cégnél. Bevallom, a nagy dimenzióváltás lehetőségének izgalma miatt nem annyira figyeltem arra, hogy már nem beszélünk nap, mint nap Szilvivel. Azt azért elfelejtettem megemlíteni, hogy a változtatási szándékomat teljes titokban tartottam előtte!
Eljött a nap, amikor megérkeztem Budapestre a csoda-városba, és tényleg, teljesen és visszavonhatatlanul beleszerettem. Szilvi címét nem tudtam, hiszen csak az online felületen beszéltünk, és ő jött hozzánk. Egy dolgot biztosan ismertem: a munkahelyét. Így aztán ledobtam a csomagjaimat egy megőrzőbe, és rohantam a kis belvárosi iroda felé. Az utcán közeledve láttam, hogy egy kávézó van a pontos cím mellett, de elsuhanva mellette hirtelen leblokkoltam. Az üvegfelületen át Szilvit láttam, kezében egy üdítővel, és… Igazából arra gondoltam, hogy felszedett néhány kilót, mert ugye más volt nagyon. És itt álljunk meg egy szóra. Van a férfi és van a nő. Mindketten ugyanazt akarják a másiktól-tudjuk. Ki így, ki úgy. Mi, Szilvivel nem egy visszafogott páros voltunk, így aztán a védekezés leghalványabb formája sem volt felfedezhető az együtt töltött két hét során.
Ez a találkozás nem fog bekerülni az életem legszebb pillanatai albumomba… Amikor meglátott, az arcán a düh, ijedtség, szomorúság egyaránt tükröződött. Annyira intenzív érzései támadtak, és engem olyan váratlanul ért a szituáció, hogy csak álltunk egy idő után egymással szemben és villogtak a szemeink. Mindketten leroskadtunk a székre és elkezdődött a színvallás… Nem volt mellébeszélés, Szilvi nem az a típus. Elmondta, hogy babát vár!!! Egyszerűen semmi, de semmi nem érdekelt ezután, csak egy színes szűrőn át hallottam a szavait. A következő hónapok eseményei egyszerűen elfolytak. Nem, nem házasodtunk össze, viharos és szenvedélyes vitáink voltak, hol az ő albérletében, hol az én bérelt lakásomban. Én a munkába percek alatt belejöttem, miközben meg kellett ráznom magam, és nagyon rövid időn belül felnőni az apa-szerep lépcsőfokain. Ez a rész nagyon ment… Folyton csak vásárolni akartam, kísérgettem az orvosi vizsgálatokra, ültem órákat különböző rendelők tök kényelmetlen székein. Megszületett a csodálatos kislányunk Panni! Bár a kapcsolatunk továbbra sem lett romantikus, nyálas címlap sztori, maradt a civakodós, kiabálós, azért a gyerek összetartott minket, és elcsendesítette az érzelmeket.
Aztán egy nap váratlanul beállított a munkahelyemre és kirángatott egy meetingről. Ott, akkor közölte, hogy ő ezt nem bírja tovább, és vegyem tudomásul, hogy elmegy Pannival olyan messzire, hogy sohasem fogom megtalálni. És a legrosszabbat futtában hátrafelé vetett fejjel kiabálta a recepción: „Jó, ha tudod, hogy nem is a te gyereked! Ezért is jobb, ha nem keresed!”
Nem szeretnék beszélni a következő időszakról, épp eleget sírtam a lakás különböző sarkaiban, a munkahelyemen, kollégák kanapéin… Egy ilyen alkalommal vetette fel Ádám, a sales-es munkatársam felesége, van olyan, mikor megmondják egy genetikai vizsgálattal, hogy én vagyok-e a gyerekem apja. De hát ugye Ő már nem volt ott, nagyon nem! Egy fürdőszobában felejtett cumi volt az egyetlen, ami nálam maradt. Ezzel rohantam be a genetikai laborba. Olyan kedvesek voltak, hogy hosszan meséltem a recepción ülő lányoknak mi történt, és miért is kell nekem ez a vizsgálat, de nagyon! Miután mindent rendeztünk, jött az a pár nap idegörlő várakozás… A megadott időben rohantam a laborba, és egy hölgykoszorú kíséretében bontottam ki a borítékot. Mivel szinte mindenki tudta miről van szó, ott szurkoltak velem! És igen, igen, igen!!! 99%-os biztonsággal állítja a teszt, hogy az én egyetlen tündérkém kétségtelenül a kislányom! Együtt sírtunk a labor egy szegletében, annyira örültek velem…
Szilvi egy vidéki városba menekült el, pontosan tudom hova, mert nem sikerült nyom nélkül eltűnnie szerencsére. Nem mondom el neki az eredményt, de hamarosan felveszem velük a kapcsolatot. Ő csak távol akart lenni tőlem, és ez sikerült. Ha csak ritkán is, de szeretnék együtt lenni a kislányommal.
Vissza az érdekességek, aktualitásokhoz