Egy üstökös felemelkedése és bukása, avagy a Theranos-sztori

Egy üstökös felemelkedése és bukása, avagy a Theranos-sztori

A XXI. század egyik legnagyobb csalását ismerhetjük meg Alex Gibney objektív dokumentumfilmjéből. Egy csepp vérből, akár a zikavírust is diagnosztizáló szuperpontos vérteszt ígéretével kívánta megváltani a világot a Theranos nevű egészségügyi techcég. Az alapító Elizabeth Holmes és cégének 15 éves felemelkedésének és bukásának történetét tárja elénk A. Gibney: A feltaláló: Vérszomj a Szilícium-völgyben című alkotása. A sztoriban talán a legijesztőbb az, hogy meg is történt.


A játékfilmhez hasonló szórakoztató dokumentumfilm a Theranos cég felemelkedését és bukását mutatja be valódi felvételek (Talk Show részletek, ipari kamerák, újságírók és a cég dolgozói által készített valódi képek) összevágásával, objektíven. A cégtulajdonos Elizabeth Holmes saját erejéből vált milliárdossá és kezdetekben nevét Mark Zuckenberggel és Steve Jobs-szal emlegették együtt. Azzal vált közismertté, hogy azt állította, hogy forradalmian új, napi 200 teszt elvégzését és a betegségek korai diagnosztizálását olcsón lehetővé tevő technológiát dolgozott ki. A világraszóló találmányról, ami 9 milliárdot hozott Elizabeth Holmes számára, csak évek múltán derült ki, hogy az évszázad startup- csalása volt. A találmány soha nem működött, átverés volt, kihasználva az emberek nagy álmát.

A vágy vonzásában

Arra az emberi vágyra alapozta elképzelését Elizabeth Holmes, hogy mindenki szeretné, ha valóban létezne egy egyszerű, szinte fájdalommentes megoldás arra, hogy betegségünket szinte azonnal és minimális fájdalommal, a hagyományos vérvételt övező kellemetlenségek nélkül megtudjuk. Erre az ígéretre figyelt mindenki, és a realitásnak ellentmondó tényre -hogy a kapott vérképpel orvosi kiértékelés vagy beutaló nélkül egy átlagember nem igazán tud mit kezdeni- nem. Ám ennek eredménye volt, ahogy egy orvos is fogalmaz a dokumentumfilmben, hogy az emberek az interneten próbáltak a sokszor ráadásul helytelen laboreredménnyel a kezükben utána nézni a problémájuknak, és diagnosztizálták magukat végül – akár tévesen - például „rákosként”.

A mese és valóság mezsgyéjén

A történet akkor kezdődött, amikor a 19 évesen Stanford Egyetemet otthagyó Elizabeth Holmes fejébe vette, hogy találmányával forradalmasítja a diagnosztikai eljárást. A hagyományos fájdalmas, hosszabb időt igénybe vevő vérvétel helyett csupán az ujjbegy megbökésével vesz vérmintát egy pici fiolába, amit aztán egy kisebb mosógép nagyságú műszerbe tesznek, ami rekordidő alatt képes egyszerre több teszt elvégzésére. S bár a Theranos a vérvételre helyezte a hangsúlyt, az igazi termék maga az áramvonalas doboz volt, amelybe bele kellett helyezni a vérampullákat tartalmazó tartókat. A túl kicsi, mechanikailag lassú találmány működése rejtély maradt egészen addig, amíg egy oknyomozó újságíró le nem leplezte a csalást 2016-ban. Addigra azonban már a Theranos cég együttműködést kötött az egyik nagy amerikai gyógyszertár-hálózattal. Így a külön erre a célra kialakított wellnessközpontokban a páciensek úgy választhatták ki az elvégeztetni kívánt vérvizsgálatot, mintha az étteremben választanának az étlapról.

A Theranos ígérete - egy apró ujj-bökés és minden rendben lesz- ellenére a valóságban vénából vették a vért, amit a cégközpontba postáztak, ahol technikusok és nem hozzáértő szakemberek végezték a méréseket a kétes működésű gépen, majd küldték vissza a sokszor pontatlan eredményt az ügyfél számára. Ezért nem meglepő, bár megdöbbentő az a filmjelenet, amikor a cég egy volt alkalmazottja kijelenti, hogy a cég még egy nem túl bonyolult diagnosztikájú szifiliszt sem tudott rendesen kimutatni. És ez csak egyike volt azoknak a kulisszatitkoknak, amelyről minden bennfentes mélyen hallgatott, mert addigra a Theranosra, mint cégre (amelynek igazgatótanácsában több korábbi, ismert politikus ült), és főképp tulajdonosára Elizabeth Holmes-ra az egészségügy és a techvilág messiásaként tekintett a világ. A filmből az is kiderült, hogy maga Holmes igazi rejtély, egyrészt igen nehéz volt közel kerülni hozzá, másrészt viszont számos befolyásos embernek képes volt eladni AZ álmot.

A legjobb forgatókönyvíró maga az élet

Ezt kitűnő sztorit boncolgatja „A feltaláló: vérszomj a Szilícium-völgyben”, megmutatva az ígéretnek a valószerűtlenségét, és amelyhez nem sok mindent akart hozzátenni pluszban a rendező. A film a Theranos vezetőinek 2018-as vád alá helyezésével végződik, ám az életben természetesen a Holmes-sztori máig nem zárult le. A csalással vádolt cégvezető tárgyalására várhatóan 2020 őszén kerül sor.

Az „A feltaláló: vérszomj a Szilícium-völgyben” elérhető az HBO Go kínálatában.



Források:

https://index.hu/kultur/media/2020/06/26/theranos_elizabeth_holmes_the_inventor_a_feltalalo_dokumentumfilm_hbo_go

https://trendfm.hu/cimlap/verszomj-a-szilicium-volgyben-12817



Vissza az érdekességek, aktualitásokhoz