A VÉRVÉTEL ÉS SZÖVŐDMÉNYEI
A phlebotomia (vérvétel) a leggyakrabban alkalmazott orvosi beavatkozás mind a járóbetegek, mind a fekvőbetegek körében. A vérvételre legjobb hely a felső végtag, mivel különösen a könyökhajlatban könnyen azonosítható és hozzáférhető vénák vannak és a beteg a szúrás helyéről történő vérzést erős nyomással megszüntetheti.
Bár a könyökhajlati felületes vénák elhelyezkedése változatos, a v. basilica, v. cephalica, v. mediana cubiti rendszerint azonosítható. Kisebb, de jól használható vénák vannak még az alkaron, valamint a kézháton. Phlebotomiára nem a legjobban látható, hanem a legjobban tapintható vénát kell kiválasztani. Amennyiben ezek nem megbízhatóan tapinthatók, akkor kerülhet sor az alkarra, vagy valamelyik felületes kézháti vénára. A kézháti vénák hátránya, hogy kicsik és könnyen összeesnek, így nagyobb mennyiségű vér nyerésére nem mindig megfelelőek.
A vérvétel invazív beavatkozás, a leggyakoribb szövődmények a hematóma (vérömleny) és a phlebitis (vénagyulladás).
Az ideggel való direkt érintkezés kelthet tűszúrás szerű érzetet, vagy éles villanásszerű fájdalmat okozhat. Magának az érzetnek a jelenléte nem jelenti, hogy az ideg megsérült, ellenben, ha nem változtatják meg a tű pozícióját, sérülés alakulhat ki, idegsérülés azonban nem igazán fordulhat elő, inkább a vénafal áteresztése miatt vér kerülhet a szövetek közé, ami nyomhatja az idegszálat.
Az aneszteziológiai eljárásként ismert szöveti idegblokád* esetén is ritka szövődmény a tartós idegsérülés. Az esetlegesen kialakuló idegsérülés leggyakrabban csupán átmeneti tünetekkel jár, és a betegek legnagyobb többsége néhány napon vagy héten belül – de legkésőbb 1-3 hónapon belül – teljesen felépül.