X

Szolgáltatások

Szolgáltatásaink

Vérvétel – beutaló és sorban állás nélkül, időpont foglalási lehetőséggel

Magán vérvételi helyeinken nem szükséges az orvosi beutaló, annak hiányában is igénybe veheti szolgáltatásainkat és elvégeztetheti az Ön számára fontos vizsgálatokat. A legtöbb vérvételi helyünkön időpont is foglalható, ez pedig lehetővé teszi a várakozási idő minimalizálását.

 

 

Országos lefedettség – könnyű elérhetőség

Közel 70 telephelyünk révén országos lefedettséggel rendelkezünk, magán vérvételi helyeinket az ország számos nagyvárosában megtalálja.

 

 

A legszélesebb vizsgálati paletta

A synlab csoport a humán laboratóriumi diagnosztika területén szinte határtalan lehetőségeket kínál ügyfeleinek, országos és európai viszonylatban egyaránt. Már a hazai laboratóriumaink által kínált paletta is egyedülállóan széles (közel 700 féle laboratóriumi tesztet végzünk), pácienseink és partnereink számára azonban elérhető a synlab Holding összes vizsgálata, mely így további 5000 paramétert hoz a diagnosztika látóterébe. Ezek között megtalálhatók a klinikai kémiai, immunológiai, hematológiai, endokrinológiai, véralvadást monitorozó, tumor diagnosztikai, allergia és táplálék intolerancia tesztek, vizelet- és széklet diagnosztikai paraméterek, a gyógyszerszint monitorozás, magzati kockázat szűrés, vércsoport szerológia vizsgálatai, valamint számos mikrobiológiai, fertőzés szerológiai, molekuláris diagnosztikai és genetikai teszt egyaránt. Amit máshol nem talál, keresse nálunk!

 

 

Gyors leletközlés

Miután a minták beérkeztek a mintát feldolgozó telephelyünkre, a vizsgálatok hamar elkészülnek, köszönhetően az optimálisan szervezett hálózati munkának és az alkalmazott fejlett technológiának. A rutin vizsgálati eredmények jelentős része még aznap elérhetővé válik. (Részletes információt az egyes vizsgálatok elkészülési idejéről árlistáinkon, illetve vizsgálatok menüpontban talál.)

 

 

Sürgősségi vizsgálatok

Laboratóriumainkban lehetőség van egyes vizsgálatokat sürgősséggel is igénybe venni. A sürgősséggel is kérhető vizsgálatok köréről, valamint ezek díjáról tájékoztatást kaphat a vérvételi helyen dolgozó munkatársunktól valamint ügyfélszolgálatunktól.

 

 

Elektronikus lelettovábbítás

Az elkészült laboratóriumi leleteket igény esetén elküldjük e-mailben, de lehetőség van személyes átvételre is.

Az e-mailes leletközlés feltételei:

  • Rendelkezzen érvényes e-mail címmel, melyet meg kell adnia munkatársunknak a vérvételt megelőző adminisztráció során.
  • Alá kell írnia egy nyilatkozatot arról, hogy hozzájárul az e-mailes lelettovábbításhoz.

 

 

Leletinterpretáció, konzultáció szakértővel

Leleteinket – az elvégzett vizsgálatok típusától függően – szöveges értékeléssel is el szoktuk látni. Amennyiben Önnek bővebb magyarázatra, segítségre van szüksége az eredmények értelmezéséhez, kérhet tőlünk szakorvosi konzultációt is: munkatársaink készséggel állnak az Ön rendelkezésére! A konzultációra előzetes időpont egyeztetést követően van lehetőség.

 

 

Ügyfélszolgálat

Célunk, hogy pácienseink és partnereink a leggyorsabb és legkényelmesebb módon informálódhassanak szolgáltatásunkról, ezért indítottuk el ügyfélszolgálatunkat. A leggyakrabban feltett kérdésekre a válaszokat megtalálja a Gyakran ismételt kérdések menüpontban témánként összegyűjtve. Ha olyan kérdése van, melyre itt nem talál kielégítő választ, bátran hívja ügyfélszolgálatunkat, igyekszünk segíteni!

 

 

Hírlevél szolgáltatás

A mai felgyorsult életvitel mellett kiemelkedően fontos, hogy a szükséges információk a lehető leghamarabb eljussanak azokhoz, akiknek szüksége van rá. Hírlevél szolgáltatásunk lehetővé teszi, hogy az új vizsgálati lehetőségekről, szolgáltatási palettánk bővüléséről, valamint akcióinkról Ön az elsők között értesülhessen – s így ne maradjon le semmiről!

Ha szeretné hírlevelünket megkapni, ide kattintva feliratkozhat rá!

 

 

Segítség a diagnosztikához

Partnereink és pácienseink számára segítséget jelenthet, ha a laboratóriumi vizsgálatokat szakterülethez, tünetekhez, vagy fizikai eltérésekhez kapcsolt csoportosításban is áttekinthetik. Vizsgálati ajánlónkban azokra a területekre vonatkozóan adunk bővebb információt, melyek a visszajelzések alapján a leginkább érdeklődésre tartanak számot.

 

 

Kedvező szolgáltatási árak, akciós csomagok

Cégünk célkitűzése, hogy kedvező áron kínáljunk ügyfeleink számára minden igényt kielégítő szolgáltatást, mindezt azonban minőségi kompromisszumok nélkül! Amit fontos szem előtt tartani: egy laboratóriumi vizsgálat ára sosem pusztán az elvégzéséhez szükséges reagens költségét foglalja magában, hanem tartalmazza azt a mögötte álló szakértelmet és befektetett minőséget is, melyek együtt teszik lehetővé, hogy a kiadott eredmény valóban megbízható, a klinikumban jól felhasználható legyen.

Az általunk nyújtott szolgáltatás kiváló ár/érték aránya mellett rendszeres akciókkal is kedveskedünk magán vérvételi helyeinken megjelenő pácienseinknek, lehetővé téve így, hogy vizsgálatainkat még kedvezőbb áron vehessék igénybe.

 

Keressen fel minket, vegye igénybe szolgáltatásunkat, szeretettel várjuk!